Fogyasztói tájékoztató
Tartalomjegyzék
· Fogyasztói tájékoztató
Tájékoztató
a fogyasztó vevőt megillető elállási jogról
a) termék
adásvételére irányuló szerződés esetén
aa) a
terméknek,
ab) több
termék adásvételekor, ha az egyes termékek szolgáltatása eltérő időpontban
történik,az utoljára szolgáltatott terméknek,
a
fogyasztó vagy az általa megjelölt, a fuvarozótól eltérő harmadik személy
általi átvételének napjától számított határidőn belül gyakorolhatja, mely határidő 14 nap.
Elállási
nyilatkozat, a fogyasztót megillető elállási vagy felmondási jog gyakorlása
A
fogyasztó a 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet 20. §-ban biztosított jogát az
erre vonatkozó egyértelmű nyilatkozat útján, vagy a honlapról is letölthető
nyilatkozat-minta felhasználásával gyakorolhatja.
A
fogyasztó elállási nyilatkozatának érvényessége
Az
elállási jogot határidőben érvényesítettnek kell tekinteni, ha a fogyasztó
nyilatkozatát határidőn belül elküldi. A határidő 14 nap.
A
fogyasztót terheli annak bizonyítása, hogy az elállás jogát e rendelkezéssel
összhangban gyakorolta.
Az Eladó
a fogyasztó elállási nyilatkozatát annak megérkezését követően köteles
elektronikus adathordozón visszaigazolni.
Az Eladó
kötelezettségei a fogyasztó elállása esetén
Az Eladó
visszatérítési kötelezettsége
Ha a fogyasztó a 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet 22. §-nak megfelelően eláll a szerződéstől, az Eladó legkésőbb az elállásról való tudomásszerzésétől számított tizennégy napon belül visszatéríti a fogyasztó által ellenszolgáltatásként megfizetett teljes összeget, ideértve a teljesítéssel összefüggésben felmerült költségeket, így a szállítási díjat is. Felhívjuk a figyelmét, hogy ez a rendelkezés nem vonatkozik a legkevésbé költséges szokásos fuvarozási módtól eltérő fuvarozási mód választásával okozott többletköltségekre.
Az Eladó
visszatérítési kötelezettségének módja
A
45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet 22. §-nak megfelelő elállás vagy felmondás
esetén az Eladó a fogyasztónak visszajáró összeget a fogyasztó által igénybe
vett fizetési móddal megegyező módon téríti vissza. A fogyasztó kifejezett
beleegyezése alapján az Eladó a visszatérítésre más fizetési módot is
alkalmazhat, de a fogyasztót ebből adódóan semmilyen többletdíj nem terhelheti.
A Fogyasztó által hibásan és/vagy pontatlanul megadott bankszámlaszám vagy
postai cím következtében történő késedelem miatt az Eladó-t felelősség nem
terheli.
Többletköltségek
Ha a
fogyasztó kifejezetten a legkevésbé költséges szokásos fuvarozási módtól eltérő
fuvarozási módot választ, az Eladó nem köteles visszatéríteni az ebből eredő
többletköltségeket. Ilyen esetben a feltüntetett általános szállítási
díjtételek erejéig áll fenn visszatérítési kötelezettségünk.
Visszatartási
jog
Az Eladó
mindaddig visszatarthatja a fogyasztónak visszajáró összeget, amíg a fogyasztó
a terméket vissza nem szolgáltatta, vagy kétséget kizáróan nem igazolta, hogy
azt visszaküldte; a kettő közül a korábbi időpontot kell figyelembe venni.
Utánvéttel vagy portósan feladott küldeményeket nem áll módunkban
elfogadni.
A
fogyasztó kötelezettségei elállása vagy felmondása esetén
A termék
visszaszolgáltatása
Ha a
fogyasztó a 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet 22. §-nak megfelelően eláll a
szerződéstől, köteles a terméket haladéktalanul, de legkésőbb az elállás
közlésétől számított tizennégy napon belül visszaküldeni, illetve az Eladónak
vagy az Eladó által a termék átvételére meghatalmazott személynek átadni. A
visszaküldés határidőben teljesítettnek minősül, ha a fogyasztó a terméket a
határidő lejárta előtt elküldi.
A termék
visszaszolgáltatásával kapcsolatos költségek viselése
A
fogyasztó viseli a termék visszaküldésének költségét. A terméket az Eladó
címére kell visszaküldeni. Ha a fogyasztó a teljesítés megkezdését követően
felmondja az üzlethelyiségen kívül vagy távollévők között kötött - szolgáltatás
nyújtásra vonatkozó - szerződést, köteles a felmondás vállalkozással való
közlése időpontjáig teljesített szolgáltatással arányos díjat a vállalkozás
számára megfizetni. A fogyasztó által arányosan fizetendő összeget a
szerződésben megállapított ellenszolgáltatás adóval növelt teljes összege
alapján kell megállapítani. Ha a fogyasztó bizonyítja, hogy az ily módon
megállapított teljes összeg túlzottan magas, az arányos összeget a szerződés
megszűnésének időpontjáig teljesített szolgáltatások piaci értéke alapján kell
kiszámítani. Kérjük, vegye figyelembe, hogy utánvéttel vagy portósan
visszaküldött terméket nem áll módunkban átvenni.
Fogyasztó
felelőssége az értékcsökkenésért
A fogyasztó a termék jellegének, tulajdonságainak és működésének megállapításához szükséges használatot meghaladó használatból eredő értékcsökkenésért felel.
Az
elállási jog az alábbi esetekben nem gyakorolható
Kellékszavatosság,
termékszavatosság, jótállás
A
fogyasztói tájékoztató jelen pontja a 45/2014 (II.26.) Korm. rendelet 9. § (3)
bekezdése felhatalmazása alapján a 45/2014 (II.26.) Korm. rendelet 3. számú
melléklete alkalmazásával készült.
Kellékszavatosság
Milyen
esetben élhet Ön a kellékszavatossági jogával?
Ön az Eladó hibás teljesítése esetén az Eladóval szemben kellékszavatossági igényt érvényesíthet a Polgári Törvénykönyv szabályai szerint.
Milyen
jogok illetik meg Önt kellékszavatossági igénye alapján?
Ön –
választása szerint–az alábbi kellékszavatossági igényekkel élhet:
Kérhet
kijavítást vagy kicserélést, kivéve, ha az ezek közül az Ön által választott
igény teljesítése lehetetlen vagy az Eladó számára más igénye teljesítéséhez
képest aránytalan többletköltséggel járna. Ha a kijavítást vagy a kicserélést
nem kérte, illetve nem kérhette, úgy igényelheti az ellenszolgáltatás arányos
leszállítását vagy a hibát az Eladó költségére Ön is kijavíthatja, illetve
mással kijavíttathatja vagy – végső esetben – a szerződéstől is elállhat.
Választott kellékszavatossági jogáról egy másikra is áttérhet, az áttérés költségét azonban Ön viseli, kivéve, ha az indokolt volt, vagy arra az Eladó adott okot.
Milyen
határidőben érvényesítheti Ön kellékszavatossági igényét?
Kivel szemben érvényesítheti kellékszavatossági igényét?
Ön az Eladóval szemben érvényesítheti kellékszavatossági igényét.
Milyen
egyéb feltétele van kellékszavatossági jogai érvényesítésének?
A
teljesítéstől számított hat hónapon belül a kellékszavatossági igénye
érvényesítésének a hiba közlésén túl nincs egyéb feltétele, ha Ön igazolja,
hogy a terméket, illetve a szolgáltatást az Eladó nyújtotta. A teljesítéstől
számított hat hónap eltelte után azonban már Ön köteles bizonyítani, hogy az Ön
által felismert hiba már a teljesítés időpontjában is megvolt.
Használt
termékek esetén alapesetben az általános szabályoktól eltérően alakulnak a
szavatossági, jótállási jogok. A használt termékek esetében is beszélhetünk
hibás teljesítésről, azonban figyelembe kell venni azokat a körülményeket, amelyek
alapján a Vásárló bizonyos hibák előfordulására számíthatott. Az avulás folytán
ugyanis egyes hibák jelentkezései egyre gyakoribbakká válnak, amelyek
következtében azt, hogy egy használt termék ugyanolyan minőséggel rendelkezhet,
mint egy újonnan vásárolt, nem lehet feltételezni. Ennek alapján a Vásárló csak
az olyan hiányosságok tekintetében érvényesítheti a szavatossági jogait,
amelyek a használtságból eredő hibákon felüliek, és azoktól függetlenül
keletkeztek. Ha a használt termék hibás és erről a Fogyasztónak minősülő
Vásárló a vásárláskor tájékoztatást kapott, az ismert hiba vonatkozásában a
Szolgáltatónak nincs felelőssége.
Termékszavatosság
Milyen esetben élhet Ön a termékszavatossági jogával?
Ingó dolog (termék) hibája esetén Ön – választása szerint – a kellékszavatossági igényt vagy termékszavatossági igényt érvényesíthet.
Milyen
jogok illetik meg Önt termékszavatossági igénye alapján?
Termékszavatossági igényként Ön kizárólag a hibás termék kijavítását vagy kicserélését kérheti.
Milyen
esetben minősül a termék hibásnak?
A termék akkor hibás, ha az nem felel meg a forgalomba hozatalakor hatályos minőségi követelményeknek vagy pedig, ha nem rendelkezik a gyártó által adott leírásban szereplő tulajdonságokkal.
Milyen
határidőben érvényesítheti Ön termékszavatossági igényét?
Termékszavatossági igényét Ön a termék gyártó általi forgalomba hozatalától számított két éven belül érvényesítheti. E határidő elteltével e jogosultságát elveszti.
Kivel
szemben és milyen egyéb feltétellel érvényesítheti termékszavatossági igényét?
Termékszavatossági igényét kizárólag az ingó dolog gyártójával vagy forgalmazójával szemben gyakorolhatja. A termék hibáját termékszavatossági igény érvényesítése esetén Önnek kell bizonyítania.
A
gyártó (forgalmazó) milyen esetben mentesül termékszavatossági kötelezettsége
alól?
A gyártó
(forgalmazó) kizárólag akkor mentesül termékszavatossági kötelezettsége alól,
ha bizonyítani tudja, hogy:
· a terméket nem üzleti tevékenysége körében gyártotta, illetve
hozta forgalomba, vagy
· a hiba a tudomány és a technika állása szerint a forgalomba
hozatal időpontjában nem volt felismerhető vagy
· a termék hibája jogszabály vagy kötelező hatósági előírás
alkalmazásából ered.
A
gyártónak (forgalmazónak) a mentesüléshez elegendő egy okot bizonyítania.
Felhívom
figyelmét, hogy ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és termékszavatossági
igényt egyszerre, egymással párhuzamosan nem érvényesíthet. Termékszavatossági
igényének eredményes érvényesítése esetén azonban a kicserélt termékre, illetve
kijavított részre vonatkozó kellékszavatossági igényét a gyártóval szemben
érvényesítheti.
Jótállás
Milyen esetben élhet Ön a jótállási jogával?
Hibás teljesítés esetén az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet alapján az Eladó jótállásra köteles.
Jogszabály írja elő a jótállás biztosítását az olyan tartós fogyasztási cikkek (pl.: műszaki cikkek, szerszámok, gépek) és alkatrészeik esetében, amelyek vásárlási értéke a 10 000 Ft-ot meghaladja.
Önt
milyen jogok és milyen határidőn belül illetik meg jótállás alapján?
Az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet határozza meg a kötelező jótállás eseteit. Az ezen esetkörbe nem tartozó Termékek esetén az Eladó jótállást nem vállal. A jótállási igény a jótállási határidőben érvényesíthető. Ha a jótállásra kötelezett kötelezettségének a jogosult felhívására - megfelelő határidőben - nem tesz eleget, a jótállási igény a felhívásban tűzött határidő elteltétől számított három hónapon belül akkor is érvényesíthető bíróság előtt, ha a jótállási idő már eltelt. E határidő elmulasztása jogvesztéssel jár. A jótállási igény érvényesítésére egyebekben a kellékszavatossági jogok gyakorlására vonatkozó szabályokat kell megfelelően alkalmazni. A jótállás időtartama egy év. E határidő elmulasztása jogvesztéssel jár. A jótállási határidő a fogyasztási cikk fogyasztó részére történő átadása, vagy ha az üzembe helyezést a vállalkozás vagy annak megbízottja végzi, az üzembe helyezés napjával kezdődik. Az egy éven túli esetleges jótállási igényekkel kapcsolatban szíveskedjen a gyártóhoz fordulni!
Mi
a viszonya a jótállásnak más szavatossági jogokkal?
Web
áruházon keresztüli értékesítés esetén is érvényesül a három munkanapon belüli
csereigény intézménye. Három munkanapon belüli csereigényt a 151/2003. (IX.
22.) Korm. rendelet alá tartozó tartós fogyasztási cikkek esetében lehet
érvényesíteni, amely szerint, ha a 3 munkanapon belül érvényesíti valaki a
csereigény intézményét, akkor az eladónak ezt úgy kell értelmeznie, hogy a termék
az eladáskor már hibás volt és minden további nélkül a terméket ki kell
cserélnie.
Mikor mentesül az Eladó a jótállási kötelezettsége alól?
Az Eladó a jótállási kötelezettsége alól csak abban az esetben mentesül, ha bizonyítja, hogy a hiba oka a teljesítés után keletkezett.
Felhívjuk
a figyelmét, hogy ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és jótállási igényt,
illetve termékszavatossági és jótállási igényt egyszerre, egymással
párhuzamosan nem érvényesíthet, egyébként viszont Önt a jótállásból fakadó jogok
a szavatossági jogosultságoktól függetlenül megilletik.